Kiwi, a viking: 22 Sárkánytámadás! 3.rész

Uramistenem.....élek még?....

Hunyorogva néztem fel. Bundák közt feküdtem valami barlangban, és be voltam takarva...Biztos elájulhattam....amikor zuhantam...AU! Valami fájdalmasan belenyilalt a bal karomba!
Megnéztem mi volt az: Egy hatalmas, fehér kötés, amit egy hosszú, véres csík itatott át. Az egész felkaromon ( a könyökömtől, a tenyeremig) felhasadt a bőröm, de úgy, hogy egy csinos kis vágás keletkezett...
Nagyon fájt....
Csak tudnám hol szereztem!
De hogy kerültem ide?...
Miért vagyok betakarva, és miért nincs itt senki?!....
A kezemet fájlalva körbe botorkáltam, mígnem megtaláltam a pihegő Opált. A jobb szárnya felhasadt, és mivel egy szín-idege sérülhetett meg, össze-vissza változtatta a színt... vérrel keveredett genny folyt a sérülésből....siralmas látvány volt....
- Opál!....-sikoltottam fel- Opál....élsz még?....Picim, nem haltunk még meg!....Jól vagy?...
Opál mikor meglátott, a fejét az ölembe tette, és hatalmas, szürke szemével nézett fel rám.
Percekig simogattam...
Nem, nem akarom, hogy nagyobb baja essen!

Aztán kinéztem a szabadba: még mindíg folyt a küzdelem.. Már kevesebben voltak, de a Kemény Magja még mindíg viaskodott a Sárkánymesterekkel.......
...
Sárkánymesterekkel....
....De hisz' én is az vagyok!....
...és most itt rostokolok a barlangban, mint egy gyáva....egy olyan ember, aki NEM Sárkánymester!...

Opál felé pillantva tudtam, hogy Ő is ugyanarra gondol, mint én: Folytatni kell a harcot....!

***

Opál kitartóan repült...
A vágást levelekkel fedtem be, és egy nagyobb fadarabbal rögzítettem a szárnyát, hogy könnyebben menjen neki...
Biztos nagy fájdalmai lehettek....de meg se mukkant!
Az én sebemből pedig a mozgástól egyre sűrűbben folyt a vér...De még van egy jobb kezem, miért ne azt használjam kapaszkodásra?...

Amikor visszaértem a küzdelem színterére, megláttam a barátaimat. Még MINDÍG harcoltak...
De már elkeseredetten hadakoztak a vadakkal, és Hablaty (...)....már fontolgatta, hogy visszavonulót fúj...emelte a kezét a parancs kiadására!
"Nem!....Nem teheti!"
Eleresztettem a saját hangjelem szavait:
-HÚÚÚ-HU-HÚ-HU!
Egy nagy lendülettel lesiklottam feléjük.
- NE! NEM SZABAD!! NE ADJÁTOK FEL!!

Hablaty, Asztrid, Halvér, Takonypóc, Kőfej, és Fafej azonnal fölnézett... Amikor megláttak, megált bennük az ütő, talán a meglepődöttség-félelem-csodálkozás-keverékétől...
- Még többen: TÖBBRE MEGYÜNK! UGYAN VAGYUNK EGYPÁRAN, DE NEM ELEGEN!....IDE KELL HÍVNUNK A SZIGET FÉLVAD SÁRKÁNYAIT!! Az irdatlan tömeg látszatát kell keltenünk!.....AZ ÉGIEK VELÜNK VANNAK! GYERÜNK! HÍVJUK ŐKET! FOLYTASSUK!!
A balkezemmel előremutattam. Opál elordította magát, és így a Nap elé repültem, hogy jobban lássanak.

- Asztrid! Hívd a siklókat! Takonypóc: Jöjjenek a Szörnyen Nagy Rémségek! Halvér: Gronkelek!....a többiek tudják!

A sárkányseregek sorra jöttek, és jöttek. A hegyre telepedtek, majd fejüket forgatva várták az utasításokat:
- ELŐREEEEEEEEEE!
A jó, és a gonosz tömeg összecsapott...Üvöltések, és kiálltások, nyögések, és hörgések irdatlan zaja csapott fel minden honnan.

- Fogatlan! Te vagy az Alfa!.....Mutatsd meg nekik!- szóltam le Hablatyéknak.
Az éjfúria egy ordításától mögé sereglett a Hibbant sziget összes harcosa. A sárkányoktól kezdve, Valkán keresztül, Asztridék is.
Mikor megálltunk, Hablaty nekibátorodott, és már egyenebben üllt a nyeregben.
- Látjátok?...Mi, EGYÜTT vagyunk!- és karját megemelve hátramutatott

A gonosz sereg meghátrált, ahogy Én, és a hat barátom hátasai egyszerre üvöltenek fel, ezzel is jelezve, hogy NE TOVÁBB! Mi a király párján állunk!!

A veszély amilyen gyorsan felénk fordult, olyan gyorsan vette vissza is az irányt.

- Itt még nincs vége!- kurjantott Takonypóc- Kergessük őket, hogy soha az életben ne jöjjenek vissza!

- Ez a beszéd!- kacsintottam, és nekilódultam, a többiek, és Valka utánam....

***

Egészen egy jeges kis erdős szigetig "fogócskáztunk" velük, mígnem meguntuk....egyhangúlag belehajtottunk egy hatalmas hó kupacba.

A fehér, simogató jég teljesen befedett minket. Egy idő után felálltunk, és Valkára néztünk. Ő, egy ideig némán nézett Hablatyra, majd megölelte. Egy ilyesmit súgott neki:

- Győztünk! Sikerült!

A többiek, meg, mivel nem volt más, nekem estek az öleléseikkel, köbö így:

***

Visszaérve, mindenki éljenzéssel köszöntött minket.

Mikor Hablaty kiszabadult a gratuláló tömegből, Asztridhoz ment:

- Te....a te ötleted volt, hogy utánam jöjjetek?....

- Részben- válaszolt az.

- Jaj, én kicsi, okos Asztridom!- mondta Hablaty, és megcsókolta:

Miután elengedte, Asztrid, rögtön tiltakozni kedzett...

- Nem....valójában nem én voltam!

- Na de miért?- értetlenkedett a fiú.

- Várj fiam! Mindjárt elmagyarázom!- bukkant elő Valka, és intett, hogy lépjek előrébb.

Én félve Halvér mögé rejtőztem: Ő úgy is olyan nagy!..

- Kiwi! Szólítottalak!- mondta még egyszer a nő, és mikor kivánszorogtam, beszélni kezdett:

. Már régóta figyeltem őt....ezt a lányt, aki a jövőből jött!....és végre kijelenthetem mire jutottam: Ő a Jövő Egyik Legnagyobb Sárkány lovasa!.....Ugyanis mindenki, aki szereti a sárkányokat, annak a gyökerei mind innen csörgedeznek!.....és ő is, meg a többi jövőből jött sárkánylovas.....vagyis MINDEN SÁRKÁNYSZERETŐ EMBER AZ!

De Ő, a sebei ellenére harcolt, és nem adta fel!....ezért mától....kezeljük illendően!....ünnepélyesen rákerül a testvériség jele: befogadjuk a faluba!

A tömeg éljenzett ENGEM!....Talán nem Hablatyot, kéne, akire most rá se merek nézni? Vagy Asztridot, aki mindig azt tette amit kellett? Ennek ellenére a srácok egytől-egyik ujjongtak, amikor Gothi a homlokomra, és a jobb karomra festette a Testvériség Jelét