21 Sárkánytámadás! 2.rész

Az előző részből:

"- Mi van?
- Baj..."
"- EGY HATALMAS CSAPATNYI SÁRKÁNY KÖZELEDIK HIBBANT FELÉ!!!"
"Biztos azt hiszi, hogy egy maga meg tudja állítani ezt a hatalmas sereget!"
"Hát jó! Ti, Asztrid, Kiwi, Kő, Fa, Takonypóc, Eret, és Halvér szálljatok le arra a jéghegyre, és várjatok a jelre! Te anya, indulj el abba az irányba!"
"Mi, heten egy csinos kis hófedte, úszó jégdarabon várakozunk arra a bizonyos jelre, ami csak nem akart jönni....csak vártunk.....és vártunk....."

Hát így álltunk.
Mi heten vártuk azt a bizonyos jelet....
Már ha jól számoltam fél óra eltelt azóta, mióta Valka, és Hablaty nyomtalanul eltűntek. Asztrid feszülten nézte a horizontot, és néhol-olykor kölcsönkérve Eret távcsövét kémlelte a közeledő veszélyt.
Az emberek a hajókon vadul sürgölődtek...
A többiek hát....elvoltak...

Takonypóc már annyira elunta magát, hogy gondolt egyet, és az engedélyem nélkül a nyilamat elvéve, lelőtt egy arra szálló madarat. Egy kötéllel kihúzta a szárazra, majd két kezűleg meg is kopasztotta ( Öe!... :-P).....hál' istennek, hogy nem néztem oda!
Kampó tüze seperc alatt ropogósra sütötte neki a csemegét. A srácok felfigyeltek a finom illatra, de még mindig a parancs szóra füleltek...
" Itt az alkalom!"- böktem csöndben a fejemmel Kőfej felé- " Kínáld meg a hússal!"
Takonypóc így is csinálta. Egy határozott lépést tett a lány felé, és eközben nem vette észre, hogy Halvér lenyúlta a sült madár maradék részét.
- Kérsz?- vigyorogta, és szó szerint a lány arcába nyomta a combot.

*sóhaj*

Kőfej ahelyett hogy válaszolt volna, hirtelen feljajdult:

- AAAAAAJ! MIKOR JELEZ MÁR HABLAAAAAATY?!

- Ja-ja!- helyeselt Fafej- Az már engem is érdekelne!

- Nyugalom srácok! Csak várjatok és meglátjátok!- csitította le őket Asztrid, és ismét a távolba meredt.

Én Opállal a jéghegy szélén ültem, és mint mindíg, megint gondolkoztam:

" Ez a hosszú csönd nekem gyanús!"-motyogtam- "Hablaty már rég visszajöhetett volna!.....Miért is nem szegültem ellen a parancsának, akkor most nem tartanánk itt!.....és az is furcsa, hogy csak ő, és Valka.....na váááárjunk csak!"

Rögtön felvilágosult minden. Felpattantam, és nem bírtam ki, hogy ne osszam meg ezt a barátaimmal:

- Hablaty csak azért akarta hogy maradjunk, hogy ne harcoljunk vele, és hogy biztonságban tudjon mindet! Úgyhogy hiába vártok, tuti, hogy nem fog szólni nekünk! Még mindig abban a tévhitben él, hogy ő egyedül többre megy!

Asztrid rám nézett. Sokáig nézett a szemembe, és bólogatni kezdett:

- Ez....sajnos tényleg...tényleg valószínű! Tőle simán kitelik!

- AKKOR MIRE VÁRUNK??- pattantam fel Opál hátára- Induljunk máris! Közel a veszély!

***

Hablaty és Fogatlan ugyanazon a kis sziklán állt. A hatalmas sárkány sereget csak pár méter választotta el tőlük.

Hablaty intett egyet....Fogatlan kék színbe borult, és megpróbálta, hogy átvegye az elméjük irányítását...

Egyre fényesebb lett...

Egyre jobban ordított....

De nem sikerült neki: Túl sokan voltak....Túl sokan ahhoz, hogy uralkodni lehessen felettük...!!.....Ő, az Alfa, szövetségesek nélkül nem ment semmire.

Hablaty rémülten eszmélt fel erre. 

- Fogatlan! Vigyázz!- kiáltotta.

Az éjfúria ijedten röppent fel, de még próbálkozott, hogy hátha, mégis......de nem! Az egyik sárkány felé lódult, és nekitámadt.

Szerencsére Fogatlan kicselezte, de még mindig nem szelet el a helyről.

- Eleget láttunk!- mondtam- Gyerünk!- és Asztridékkal előjöttünk a rejtekhelyünkről.

A fiú egykettőre észrevett minket, ahogy bátran a hatalmas felhőbe vetjük magunkat. Mindegyikünk választott magának egy-egy kisebb csapatot, és azoknak estünk neki. Próbáltuk elcsalni és elriasztani őket, ám azok nem adták magukat egykönnyen! Opál vérpirosan izzott alattam, és sorra bombázta a támadókat azzal a szivárvány színű, szikrázó bombával.

Eret emberei alulról nyilakat lődöztek....persze ügyeltek, hogy minket ne találjanak el.

Valka a semmiből tűnt fel. Futva jött le a hegyoldalról, de alighogy leért, egy termetes fajzat ugrott elé. A fenevad lassan közeledett felé, de Valka még időben zörgette meg a botját, hogy Felhőugró fölkapva kimentse a slamasztikából.

Hablaty pedig kitartóan harcolt, vezényelt nekünk, és megmentett mindenkit, ahol tudott. Ha ő nem lett volna, Kőfej tuti egy vad siklósárkány gyomrában végezte volna!

***

A küzdelem már régóta tartott. A sereg nagy része már megfutamodott, de még így is maradt egy csomó, akik akkor se fordultak vissza.
Opál elfáradt, már alig bírt megtartani engem a hátán.
- Ki kell tartanod! Háború van!- súgtam neki, és félve néztem, ahogy Takonypóc és Asztrid kurjantva már sokadjára a viaskodás közepébe hasítanak előttem.
És pont ekkor, hirtelen egy termetes esőszelő fellökte Opált:

 Az egyensúlyomat elvesztve zuhantam alá egy sárkányokkal teli gödör felé. Az utolsó pillanatban igyekeztem megfogni a verem szélét, de hiába próbálkoztam, nem ment.
Hablaty rögtön észrevette, hogy bajban vagyok. Lesietve hozzám, megfogta a csuklómat, hogy felhúzzon...
"Ennyi elég volt"-gondoltam...." Most már el kell mondanom. 100%, hogy nem élem túl ezt a háborút....el kell mondanom mindent, és meg kell bocsájtanom minden rossz mondatot!"
- Na mi lesz már Kiwi? Miért nem engeded, hogy fölhúzzalak?- unszolt Hablaty.
A halál, és az utolsó percek érzése miatt sírásra görbülő hanggal, ezt válaszoltam:
- HABLATY....EL KELL MONDANOM!.....ÉN SZERETTELEK!!.....SZERELMES VOLTAM BELÉD!!!
Ekkor elkaptam a fejemet, mert nem akartam látni az arcát:
- Igen.....IGEN, ÍGY VOLT!!- üvöltöztem- IGEN, TUDTAM...TUDTAM, HOGY MÁR ASZTRIDÉ A SZÍVED!!! TUDTAM!! DE AKKORIS TE VOLTÁL SZÁMOMRA A LEGNAGYOBB HŐS!... MÁR AZÓTA, MIÓTA HOZZÁTOK KERÜLTEM! AZÓTA VOLTAM BELÉDZÚGVA!!.....ÉS MOST KÉRLEK.....! BOCSÁSS MEG, HA VALAHA ROSSZAT MONDTAM, VAGY ELLENSZEGÜLTEM VELED!!!.....KÉRLEK.....Légy boldog!.....Szerettem mindenkit!!......

Önszántamból eresztettem el a kezét.......