12 Vihar Hibbanton

Kéra válasza még nem jött meg...
Miért is csodálkoztam, amikor még csak előző nap reptettem el a levéllel azt a kis Rettenetes Rémet, aminek még mindíg nincs neve?...Na mindegy.

A reggel szokványos volt, amit most nem is részleteznék...de abban a percben, mihelyts kinyitottam az ajtót, és Opállal befordultunk egy utcába, vajon kikkel futottam össze?

Hát velük!

-Szeva Kiwi!- intett Kőfej- Készen állsz egy igazán csajos-programra?

- Bocsásd meg értetlenségemet de....mire gondolsz?- kérdeztem.

- Miről karattyolsz hugi?!- értetlenkedett Fafej is- Milyen csajos-program? Ilyenről nekem nem is beszéltél!

- Igen, mert semmi közöd hozzá!- ripakodott rá a lány a bátyjára, majd barátságosan felém fordult- Szóval az lenne az, hogy ma te ülhetnél Töffön!

Meglepődve vontam fel a szemöldököm, de Fafej nem ezt reagálta le erre a kijelentésre:

- Ő?!....Töffön?! Ki van zárva! Annyira azért nem profi!!

- De én azt akarom, hogy velem jöjjön!- toppantott egyet Kőfej- és ha te így ellenkezel, simán elintézlek!

Fafej hahotázni kezdett, de annyira, hogy a könnye is kicsordult:

- Te?! Elintézel?! Na azt megnézem!

Ebben a percben Kőfej, akkorát taszított a srácon, hogy az rögtön leesett a nyeregből, és én gyorsan felpattantam a helyére, majd Kőfej megadva a jelet, felszálltunk.

Elsőre furcsa érzés volt, ahogy szó szerint Töff nyakán ülltem, de aztán megszoktam. Aztán ott volt Opál is, aki kétségbeesetten ordított utánam. A kézjeleket alkalmazva ( amit Hablatytól tanultam ), sikerült vele megértetni, hogy menjen haza. Aztán ez is megvolt, végre tudtam mással is foglalkozni.

- Te? Ez él még?- kérdeztem, miközben még mindíg a kiterült Fafejet szemléltem a magasból.

- Persze! Ez mindent túlél....sajnos!- válaszolta Kőfej, és megveregette Böff buksiját.

- Na...akkor mi lesz az a csajos-program?- érdeklődtem.

- Mit szólnál egy kis törős-zúzós repüléshez??- rikkantotta Kőfej, és cinkosan rámkacsintott. Ezzel sikerült meggyőznie, már régóta nem rongáltam semmit....esetleg pár falevelet tépgettem, de az semmiség.

- Benne vagyok!- bólogattam- Gyerünk Töff!

- Gyerünk Böff!- majd elkezdődött az ámokfutás:

Az emberek az öklüket rázogatták, de nem izgatott ez különösebben minket. Mindent beleadva hajtottunk bele a gondosan felállított farakásokba, borogattuk a jakokat és dobáltuk szét a legelő birkákat. Ezekben a percekben jöttem rá, hogy imádok rosszalkodni!!!

Később aztán szárnysuhogás hangzott fel körülötünk, amitől azonnal leálltunk: Hablaty volt, és a többiek, élükön a poros Fafejjel. Fogatlan mellet pedig az én kis sárkányom repült, aki amikor meglátott, rögtön felémsuhogott hatalmas cakkos szárnyaival. A foltok rajta vibrálni kezdtek a szivárvány színeiben...de nem volt sok idő a jópofiságokra, Hablaty szigorúan szólalt meg:

- Kőőfeeej! Mit csináltál már megint?!

- Repültem egyet Kiwivel!- válaszolt lazán az- Már azt se lehet?!

- Hát...lehetni lehet, de nézz csak körül!!....Kiwi, erre igazán nem számítottam tőled, hogy ebbe beleszállsz!

-De miért?!- akadtam ki- Hablaty, neked már csomó alakkal volt dolgod, és tudod, hogy mindenkiben van egy Kis Ördög, amit néha ki kell ereszteni!! Jó oké, engedetlenek vagyunk, BOCS!.....szerintem majd jóvá tesszük a dolgot, és seperc alatt rendet rakunk!!

Néma csönd támadt a "védőbeszédemre"...

- Hát.....igazad van!....oké!- von vállat Hablaty, és miután gyorsan sárkányt-cseréltem Fafejjel, elkezdtük a gyakorlatozást....és ekkor támadt az az érzésem, hogy valamit rosszul mondtam...MÁR MEGINT.

***

Alig telt el félóra a gyakorlatozásból, egy ijesztő dologra lettünk figyelmesek.

Mint egy hatalmas szürke fal, úgy tömörült előttünk a láthatáron egy termetes viharfelhő. A tenger felől jött, és már távolról lehettett látni a cikázó villámokat.

Asztrid, és Hablaty halálra vált arccal néztek össze.

- Ajjaj! Ez nagy viharnak látszik!- jegyezte meg Halvér.

- Látjuk!!-szakítottam félbe Asztrid, és kétségbeesetten nézett- Vissza kel mennünk a faluba, figyelmeztetni a lakosságot, és felkészülni! Ez egy főnök dolga!

Hablaty csak bólintott egyet, és intve a barátnőjének, elszeleltek.

- Hogy paráznak!- kacagott Kőfej.

- Ez csak egy kis zuhé lesz, már hányat túléltünk!- vigyorgott Takonypóc is.

- Ööööm...srácok! Szerintem igazuk van! Fedezékbe kéne mennünk! Veszélyes ilyen időben repülni!- vacogott Halvér.

- Akkor betoji vagy!- állapította meg Takonypóc- Ne, ne is tagadd, úgy is tudjuk, hogy mindentől félsz!

Halvér elvörösödött, és ezt vágta vissza:

- Nem, hazudtam! Miért is félnénk! Hát akkor maradjunk!...

Ebben a percben egy hatalmas villám dördült, aminek a hangját a sziklák felerősítették. Fülsíketítő volt az tény, inába is szállt a négy ( +Én) jómadár bátorsága.

-Nyomáááááás!- kiáltotta Halvér, és sorvezetőként nekiiramodott, mi pedig utána.

A falu lakói is teljesen sokkos állapotban voltak. Az eső már elkezdett zuhogni, de azt mondták, hogy még ennél is durvább égszakadásra lehet számítani.

" Hát ez király!"-dohogtam.

- Nézzétek! Ottvan Hablaty!- mutatta Fafej, és leszálltunk felé. Mikor landoltunk rögtön lepattantam, és Hablaty felé rohantam. Már megint csúszós lett a kézfejem a látványától!

- Hablaty!! Segítsünk valamit?!- próbáltam túlordítani a ricsajt.

- Most nem! Azt a fontos: mindjáan menjetek fedezékbe!!

Sprinteltem vissza a válasszal a többiekhez.

- Figyuztok: azt mondta nem kell segíteni, hanem találnunk kell egy menedéket, ahol meghúzhatjuk magunkat!

- Na és kihez menjünk?!- kérdezte Fafej- Lehet hogy már mindegyikőnk kunyhójába belecsapott a villám!

- Ebbe ne legyünk biztosak! Inkább menjünk egy üres házba! Most mindegy ki lakik benne, Hablaty úgyis fölvezette az embereket a Nagyterembe! De minnél gyorsabban! Gyerünk!

Az eső már radír nagyságú cseppekben zuhogott, amilyet még életemben nem pipáltam.

A szikrasárkány hátáról a főtérnél megláttunk egy házat, aminek egy nagyobb, különálló része is volt. Tökéletesen el tudtuk helyezni benne a sárkányainkat, és persze mi is biztonságban lehettünk.

Halvér, Takonypóc, Kőfej, Fafej meg Én egymás sarkára taposva trappoltunk be fedél alá. A nagy sietségtől zihálva zutyantunk le a padlóra, ki hol állt meg.Egy kis résen ki-kipillantva lehettünk szemtanúja annak, hogyan dőlnek ki a fák, és hogyan sodródnak embernagyságú kupacokban a megsárgult levelek.

- Beköszöntött az ősz!- suttogta Kőfej.

Mint az ijedt kisgyerekek, úgy figyeltünk a kunyhóban, és vártuk, mikor érkezik meg Hablaty, és Asztrid. Az eső egyre hangosabban kopogott a tetőn, a vihar szele vészesen fütyült a réseken.

Hirtelen megdördült az ég, és ijedten rándultunk össze Kőfejjel. Takonypóc talán ezt a percet várta:

- Csajok! Ha féltek, csak bújjatok hozzám nyugodtan!- csalogatott minket.

Pont ebben a percben villlámlot az ég mégegyszer, hogy pont az előttünk elő házba sújtson.

- ÁÁÁÁÁÁÁH!- ordított rémülten Takonypóc, és összehúzta magát.

- Nem gondolod, hogy NEKED kéne HOZZÁJUK bújnod?- mormogott Fafej- Ők nem csinálnak ekkora feszkót egy dörgésből!!

És ekkor megint egy bolond parancs érkezett belülről:

Keresd meg Hablatyékat, és ne törődj az égszakadással: segíts nekik!

Felpattanva a helyemről, kirontottam, és mindent beleadva siettem.....vagyishogy próbáltam.

Az eső olyan sűrűn zuhogott, hogy nem láttam semmit, csak ordításokat, és sárkányhangokat véltem felharsanni. Se jobbra, se balra!

- HABLAAAAAAATY!!! HOL VAAAGY???- üvöltöttem, és ezt megismételtem párszor, mígnem megláttam a körvonalát.

- Kiwi! Te vagy az?- kérdezte- miért nem várakozol a többiekkel?! Így is meggyűlik a bajom, ebben a nagy záporban nem találjuk az utat a Nagyteremhez! Semmit se látni!.... 

- Mert segíteni jöttem! Várj egy percet!

Félóra múlva ismét fölbukkantam a remegő Opállal, és a többiekkel, akik szintén velem tartottak. Őszintén bevallom nehéz volt kirángatni őket, de végül nagynehezen mégiscsak kidugták az orrukat.Amikor mind sorba álltunk, hogy meglássuk egyikőnk se veszett el a ködben, egy hatalmas fenyő pont elénk dőlt ki. Majdnem a sárkányomra esett!És ekkor, talán az ijedségtől megnyomtam a marját és, el se hiszitek, teljesen citromsárga színe lett! És ahányszor újra megcsináltam ezt rajta, mindíg, újra ilyen színbe borult!

" Mi ez? Valami titkos pont? Valami érzékeny terület?"-néztem a többiekre, akiktől hiába vártam a válaszra, ők várták azt tőlem.

És ekkor pattant ki az ötlet:

- Tudom már mit kell tenni! Opál fénye majd megmutatja az utat! A népnek csak őt kell követni, és feltalálnak!

Hablaty nem volt biztos az ötletben...."-de azért megér egy próbát!" vállrándítással engedélyt adott. Opál pedig citromsárgán lángolva, fölreppent velem, hogy kizárva a mennykövek csattogását utat mutassunk az embereknek.

Az elképzelésem célba ért. Az asszonyoktől kezdve az urakon át a lurkókig mind-mind bent nyüzsögtek már a biztonságot adó csarnokban, mi pedig heten vártuk az égiháború végét.

Nem szóltunk egymáshoz....nem is tudtunk volna mit, csak lestük a száradó Hablatyot, és a ziháló Asztridot hátha kinyögnek mégis valamit...

És ekkor jutott eszembe egy gyerekkori dal, amit ilyenkor énekeltem, esőben...

Hallkan eldúdoltam kétszer. Az ismerős dallammenetek biztonsággal töltöttek el, és egyre hangosabban énekeltem újra, és újra. A többiek vonakodva ugyan, de beszálltak, és már együtt danonásztuk ezeket a strófákat, mígnem a felhőszakadás teljesen el nem nyugodott:

Kiwi, a viking